Stop Sugar

Okostelefon appok inzulinrezisztenseknek (is)

A modern technikának nemet mondani oltári butaság, ezt már megtanultam. Olyan szinten könnyíti meg az életünket, és annyira sok plusz információval leszünk gazdagabbak, hogy most megmutatom, nekem mik segítenek mindennapokban az életmódomban. Időről időre rendbe szoktam tenni a telefonomat, nem szeretem a káoszt. Mikor a minap nekiálltam, akkor döbbentem rá, valóban mennyire meg tudja könnyíteni… Tovább »

Beszámoló egy életmódváltóknak szóló tréningről

Már egy hónap eltelt azóta, hogy pont egy brutális hét után a hétvégémet egy tréningnek szenteltem. Úgy csöppentem bele, mint Micimackó a mézes bödönbe, időm sem volt az előtte lévő napokban izgulni. Egy kis betekintés következik, hogy ti is “ott lehessetek”. Péntek estig fel sem fogtam, hogy a megérdemelt pihenés helyett még ráhúzok két napot…. Tovább »

Bőrápolás, ahogy én szeretem 1.rész

Ez továbbra sem beauty blog, mégis kitérek most a bőrápolásra is, méghozzá két ok miatt: az egyik a közérzetünk, a másik pedig az inzulinrezisztencia és a pajzsmirigy alulműködés miatt van. Számomra a fürdőszoba egy nagyon intim terület, és így nem szeretem, ha oda vadidegenek csak úgy bejárkálnak nézelődni. Most mégis megmutatom a kencéimet, hátha néhány… Tovább »

Kutya és inzulinrezisztencia egy családban

Előre szólok, baromira elfogult lesz ez a mostani írás, mivel nálunk a kutya családtag. Nem tudunk rá úgy tekinteni, mint aki azért lett az életünk része, hogy őrizze a baromfi ólat, és hidegben-melegben az udvaron legyen, maradékon élve. Főleg nem, mert egy cuki szobakutyánk van, aki, mint elég hamar kiderült, annál azért sokkal több. És… Tovább »

Vajon mennyire vagy penge az IR kvízben?

Gyerünk, mozgassuk meg kicsit az agyunkat! Ha kezdő vagy azért, ha meg már régi motoros, akkor azért. Lássuk, 20 kérdésből mennyit találsz el! Jó szórakozást!       ♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥ Köszönöm, hogy olvasol! Szívesen veszem észrevételeidet, – itt és a Facebook oldalamon is – természetesen kulturált formában! Írásaimba időt és energiát fektetek, ezt kérlek tartsd tiszteletben;… Tovább »

Nem kéne változtatni a súlyán?

A nők, de talán mondhatom, hogy az emberek egyik kardinális kérdése a fogyás/hízás témakörébe esik. Meghatározza jó formán az egész életünket. Van akinek híznia könnyű, van akinek fogyni. Viszont nagyon kevés az elégedett ember. És ez máris rányomja bélyegét a hangulatunkra, és úgy a mindennapjainkra is. Egyetlen egy egészségügyben dolgozóval találkoztam csupán pályafutásom alatt (cirka… Tovább »

Feszültség. Stressz. Inzulinrezisztencia.

A stressz mai világunk velejárója; bármennyire is tudjuk, hogyan mérgezi az életünket és az egészségünket. Legtöbbször nehéz ellene tenni, de nem lehetetlen. Ahhoz, hogy felismerjük, mennyire fontos a kezelése, meg kell értenünk, miként hat a szervezetünkre. “Ne stresszeljen annyit!” hangzott az endokrinológusom szájából. Hogy tényleg felfogjuk, milyen fontos szerepe van ennek az egy mondatnak, át… Tovább »

7 tipp vizsgaidőszakra (nem csak) inzulinrezisztenseknek

A vizsgaidőszak, ha definiálnunk kéne, akkor sokak számára nem más, mint az egyetemi évek legrosszabb periódusa. Tudom, miről beszélek. Én is azok közé tartozom, akik vizsga hatására nem a legjobbat hozzák ki magukból. És jól tudjuk: a stressz inzulinrezisztensként még inkább kerülendő. Pontosan nem is tudom, mikor alakult ki bennem, de tény: nem viselem jól…. Tovább »

Hogyan változhat meg az életed?

Valószínűsítem, az egyik legjobb dolog az életünkben, ha vannak céljaink. Ezeket elérni szuper érzés. Sokszor nehéz az út, fáradtságos és váratlan fordulatokkal teli, ám mégis visszatekintve azt mondjuk, megérte. Máskor szinte maguktól megoldódnak a dolgok. Év vége van. Ideje értékelnünk, és a jövő évben folytatnunk az eddigi utunkat. 2016 is pont egy ugyanolyan év volt,… Tovább »

December: A boldogság útján

Rendhagyó poszt; vagy mégsem? December rendszerint az idegbetegség hónapja: mit süssünk, mit vegyünk fel, miért van hideg, miért nem jár a busz, mi ez a tömeg, minden hétvégén dugó, kapkodó emberek, mindjárt karácsony és még lehetne sorolni bőven. Mindenki feszült, ingerlékeny, igazából csak túlélni akarja ezt a hónapot. Talán most még fontosabb egy kicsit megállni,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!